Zsobok

Zsobok, Erdély nyugati részén, a kalotaszegi Alszegen, egy festői völgyben, a 747 m magas Riszeg hegy lábánál, minden oldalról
dombokkal körülölelt település.Zsobok látképe a hegyről

 Zsobok körülbelül 120 km-re található az Ártánd-i határátlépőtől. Útközben megtekinthető Nagyvárad szép városa, majd a Király-hágói átkelés után rövidesen Bánffyhunyadra (Huedin) érkezik meg, amelyet Kalotaszeg „fővárosának” tekintenek. Ezt elhagyva a következő település Sárvásár (Saula) mely túlvégi kijáratánál az E60-as útról balra lekanyarodva mutatja a Zsobokra (Jebucu) vezető utat.

 Neve szláv eredetű szó, magyarul gödröt jelent (földrajzi elhelyezkedéséről kapta a nevét) s mint neve is mutatja, védett, eldugott helyen, egy völgy (gödör) mélyén fekszik ősidők óta. Rejtett fekvése és nehezen járható útjai megkímélték a pusztulástól a benne letelepedett magyarságot. A helység nevének eddig megtalált  változata: Sobok 1391, Sobovk 1399,Poss-Zsobok 1446.

 A csupán 264 lakosú, református, szín magyar település nagy erénye, hogy megtudta őrizni magyarságát és hagyományait. Még mindig él itt a tarka színvilágáról híres kalotaszegi népviselet, melyet úgy az idősebb, mint a fiatalabb generáció is egyaránt szívesen visel. Ugyanakkor még sok háznál megtekinthető az úgynevezett „cifraszoba”, mely kincseket rejt. Ezek a szobák a ház értékei, melybe csak akkor lépnek be, ha a népviseletet magukra akarják ölteni. Ugyanitt említeném meg a népművészeti tárgyakat, a varrottas kézimunkákat, melyet a falu minden női tagja ismer és művel. Sok családnál régebb az asszonyok kereseti forrása ez volt. Az idősebb korosztály még ma is ebből tartja el magát a csekély nyugdíj mellett melyet az államtól kap.

Kalotaszegi népviselet     Kalotaszegi bútorok 


Zsoboki Református Templom

A Zsoboki református templom

 A templom mai képe, melynek kertjében készült a fenti fotó, 1992-ben kapott új arcot, Molnár Jánosné lelkipásztorsága alatt.

Az akkor kívül-belül felújított hajlék még most is sok ember szemét gyönyörködteti és ámulatba ejti. A faragott kazettás mennyezet és a sok kalotaszegi kézimunka az emberek áldozatosságát és Isten dicsőségét hirdetik.

E ház minden embernek az erőforrás, menedék, vigasztalás háza, melyben minden Istentiszteleti alkalommal örömmel és hálával hangzik fel az emberek ajkáról az Istent dicsőitő imádság és ének.

Bethesda Gyermekotthon

Bethesda gyermekotthon

 A falu egyik dísze és büszkeségeként épült fel Molnár Irma, helyi lelkipásztornő kezdeményezésére a Bethesda Gyermekotthon, melynek első épülete 1994 szeptemberében, második, terjedelmesebb épülete pedig 1996-ban került felavatásra.

 A Bethesda név azt jelenti, hogy kegyelem, irgalom háza. Bibliai név ez. Jézus szavára a Bethesda-tó partján gyógyult meg a harmincnyolc éves beteg ember. A Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ is a kegyelem és irgalom háza akar lenni árva, félárva és szociálisan terhelt családból származó gyermekek számára. Az említett gyermekek mellett még gondozásba veszi azokat a szórványból származó gyermekeket is, akiknek lakhelyükön nincs magyar anyanyelvű iskolázási lehetőség. Az tanév év idején ezek a gyermekek is az otthon lakói.

Malom és Pékség

 Az „Alszeg”nevű utca végén helyezkedik el a falu másik dísze a Malom és Pékség, amely 1997-ben kezdte el a működését. Építésének, működésének célja kettős jellegű: egyrészt  a Bethesda Gyermekotthon támogatása, másrészt pedig a helyi emberek életvitelének megkönnyítése a kedvezményes áron kínált friss és házias péktermékekkel, és a helybeli mezőgazdasági munkalehetőség biztosításával a lakosság helyben tartása.A malom és pékség épülete

Művelődési Ház

A Művelődési Ház a falu központjában áll.

Az 1960-ban épült közintézményt Kós Károly tervezte és a zsoboki munkás emberek építették fel.

A Zsoboki művelődési ház
A zsoboki nép művelődésére szolgált és ma sincs ez másképp. 2007-től a megújult arcát láthatjuk. Felújult kívül és belül. Azóta sokkal több eseményt rendeznek ott. Az iskolások  is sokszor szerepelnek a kultúrházban. Színdarabok mellett esküvő, keresztelő, halotti tor megülésére is itt kerül sor. Különböző találkozók, összejöveteleknek is a kultúrotthon a színhelye.

KALOTASZEG

KALOTASZEG egy olyan tájegység, mely Erdély magyarok lakta tömbje, több száz éves népi hagyományok bölcsője. Elnevezését a honfoglaló magyarok itt letelepedett Kalota nemzetségéről kapta, első írásos említése 1443-ból származik.

Bánffyhunyad és Kolozsvár között számos látnivaló várja az utazót:

  • fazsindelyes, festett kazettás mennyezetű műemlék templomok szinte minden faluban
  • fatornácos parasztházak
  • élő népviselet hétköznapokon is
  • ősi, hagyományos gazdálkodás
  • végül, de talán legfontosabbként a vendégszeretet, amiben minden idelátogatónak része lehet

A tájegység erőteljes magyar közösségeket is magába foglal, amelyek nagyon jól őrzik hagyományaikat és kultúrájukat. A hagyományőrzésben máig kiemelkedő az egyház szerepe, a vallás meghatározó erő a vidék szellemi életében.

Bánffyhunyad, Kalotaszeg fővárosa híres a zsindelyezett fedelű református templomáról valamint a heti rendszerességgel megrendezett kalotaszegi vásárról, piacról, mely keddi napon van.

Legrégibb és legszebb fekvésű református, kazettás mennyezetű templomai Zsoboktól 20 km-es körzetben találhatók, Magyarvalkó (Văleni) és Magyargyerőmonostor (Mănăstireni).

Kőrösfő (Izvorul Crișului), Zsobok szomszédos faluja faragott kazettás mennyezetű református templomáról és kirakodóvásáráról híres.

Kalotaszentkirály (Sâncraiu), 15 km-re Zsoboktól, egy olyan turisztikai központ mely szintén faragott kazettás mennyezetű református templomáról híres, valamint arról, hogy Ady Endre itt írta meg “A Kalota partján” című versét. Ady Endre emlékműve is látható itt.

Bélesi-tó

Innen tovább haladva Jósikafalván (Beliș), a Bélesi-tó és környéke legalább egy félnapos kirándulást megérdemel. A majdnem 20 km-es duzzasztott tó és a környékbeli fenyvesek csodás látványt nyújtanak. A hidegebb vízhőmérséklete miatt csak nagy melegben érdemes a tóban fürdeni.

Székelyó

Székelyó (Secuieu), mely Welness központ, csodás környezetben kényezteti az odalátogatókat, különböző benti és szabadtéri elfoglaltsággal (lovaglás, foci, tenisz, séta, medence, szauna…). Az alábbi csatolt linken megtekintheti a központot.

http://www.pensiuneasequoia.ro/hu/index.html

Menyasszonyfátyol-vízesés

Innen lehet eljutni a Havasrekettyei-vízeséshez (Cascada Răchițele), másnéven Menyasszonyfátyol-vízesés (Cascada Vălul Miresei) mely a falu központjától 5,5 km-re található. Kövezett erdei úton közelíthető meg. Gyalogosan kb. másfél-két óra menetidővel kell számolni. Ez a kétlépcsős 24 m magas, hol széles sugarú, hol fátyolszerű mesés szépségű vízesés felejthetetlen élményt nyújt a túrázóknak.

Menyasszony Fátyol vízesés


Fehér-sziklák

A patak völgyében tovább haladva nem egészen 3 km megtétele után eljutunk a Fehér-sziklákhoz (Pietrele Albe), mely a Vlegyásza-hegység (Vlădeasa)  egyik legcsodálatosabb természeti képződménye. Az út gépkocsival is megtehető.


Varjúvár

Zsoboktól északi irányban található Sztána (Stana), ahonnan gyalogosan, vagy akár Zsobokról is gyalogosan (vezetővel) a Kós Károly tervezte Varjúvár tekinthető meg. Ezt a látogatást félnaposra célszerű tervezni. Kós Károly életútjáról itt tudhat meg többet.

Varjú vár - Kós Károly nyaralója

 
Jád-völgye

Egy felejthetetlen kirándulás a festői Jád-völgyében (Valea Iadului). A völgyhöz Zsobokról haladva a Királyhágó előtt Stâna de Vale felé kell menni. Egy felejthetetlen kirándulás. Láthatunk itt mesterségesen duzzasztott hegyvidéki tavat, egyszer szelíden csordogáló, máskor vad hegyi patakokat, csodálatos sziklaképződményeket és kisebb vízeséseket: Lesi-tó, Jadolina vízesés, Biharfüred, Csodák-forrása.

Jád völgye

Az út rendkívül rossz állapota miatt csak terepjáróval vagy gyalog ajánlott, és hosszú menetidővel kell számolni.

Kolozsvár

Híres városunk “kincses” KOLOZSVÁR (Cluj-Napoca) is tartogat meglepetéseket. Zsoboktól 50 km-re található Erdély “fővárosa” a magyar történelem és művészettörténet meghatározó jelentőségű nagyvárosa.

A meglehetősen kevert stílusú, forgalmas, élettel teli belváros közepén emelkedik Erdély egyik legnagyszerűbb gótikus temploma, a Szent Mihály-templom, mellette a város jelképének számító monumentális Mátyás király-szoborral.

Ugyanitt a város központjában 500 méteres körzetben lehet látni Mátyás király szülőházát, a Bánffy palotát, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépületét a Farkas utcában, a Farkas utcai református templomot.

Gyönyörű szép sétatere a Szamos mellett húzódik, melyben a város zaját és zsúfoltságát elkerülve felüdülhet az ott sétáló ugyanakkor csónakázásra is lehetőséget nyújt valamint a gyerekek számára játszótéri bohóckodást is.

Kolozsvár

A belváros déli szélén az erdélyi kultúra legnagyobb alakjainak panteonjába, a romantikus Házsongárdi temetőbe tehetünk felejthetetlen sétát.

Torda

Kolozsvárról tovább haladva még látványosságokkal teli hely Torda (Turda) és környéke, ahol a Tordai sóbánya tekinthető meg. 
Tordai sóbánya

A Tordai hasadék a természet egyik csodája, 200 méter magas, függőleges, drámai sziklafalai közt sétálni nem mindennapi élmény.

Tordai hasadék

Torockó

Az Erdélyi-medence vitathatatlanul legszebb fekvésű és legnépszerűbb falva, a Székelykő irdatlan nagy sziklája árnyékában megbújó Torockó (Rimetea), mely idilli hangulatú, hófehér házacskáival, meleg vendégszeretetével a magyar kirándulók legkedveltebb célpontjai közé számít. A település fölé emelkedő Székelykő jellegzetes formája miatt Torockón “kétszer kel fel a nap”, írja ezt Jókai Mór az Egy az Isten című regényében.

Torockó látnivalói a következők:

  • Néprajzi múzeum, melyben a vasművesség tárgyai, a festett bútorok és a torockói népviselet látható
  • Unitárius templom
  • Vízi malom 1723-ból

 

Kellemes, és felejthetetlen időtöltést kívánunk minden vendégházba érkező vendégünknek!

Szállásfoglalás

 

A vendégház címe: Zsobok
(Jebucu) 87. Románia

+ 36 23 555-532 Szabados Zsuzsanna
(foglalás, támogatás befizetés
csak munkaidőben)

+40 772 166115 Gondnok
(érkezés,  kijelentkezés, info
csak munkaidőben) vagy
Zsobok 100. alatti címen

A vendégház igénybevétele csak előre foglalás után lehetséges.
Kérjük, hogy az érkezési idejüket előző nap jelezzék a gondnoknak.

 
Ugrás fel
JSN Dona 2 is designed by JoomlaShine.com | powered by JSN Sun Framework